Vasber Zrt.
bg_top_left  
 
A videó lejátszásához
flash player szükséges!
Jelenleg nincs új eladó ingatlan!
A feltöltés folyamatban

Jelenleg nincs aktuális akciónk!
 

Kategória: ingatlanok

Hogyan lesz a fiataloknak saját lakása?

Nehezen tudnak önálló életbe kezdeni a fiatalok. A magas lakásárak miatt ugyanis csak nagy nehézségek árán képesek elköltözni otthonról.

Egy Eurostat felmérés szerint a 25 és 34 év közötti európai fiatalok közül minden negyedik a szülőnél él. Az OTP Bank felmérése szerint pedig a harminchoz közeli fiatalok 62 százaléka az anyagi lehetőségeire hivatkozva lakik a szüleivel. A magyarok egyébként átlagosan 27 éves korban költöznek el otthonról. A nők 26, a férfiak 29 éves korukban kezdenek bele az önálló életbe.

Ami pedig elgondolkoztató még az egészben, hogy míg 1990-ben a 21 évnél idősebbek körében több volt az önállósodott, mint a szülőkkel élő fiatal, addig 2016-ban a váltás csak a 25. életévtől következik be.

Egy másik felmérés szerint a fiatalok lakáshoz jutásában nincs más megoldás, mint segíteniük kell a szülőknek. Legalábbis a válaszadók 61 százaléka gondolkodik így. Szóval a társadalmi nyomás nagy.

De azért a gyerekek is próbálnak hozzájárulni az önállósodáshoz.

Egyes szakértők szerint a fiatalok részéről is van egyfajta tudatosság. A magas árú albérlet helyett inkább otthon laknak. Az így megtakarított pénzt pedig félre teszik, és később használják fel egy saját otthon vásárlásához.

Szociológusok egyébként úgy látják, a mama hotelesek magas száma a demográfiai helyzetre is hatással van. A fiatal párok ugyanis addig nem szívesen vállalnak gyermeket, amíg nincs saját lakásuk.
Szerző: | Dátum: 2018. 06. 14.


Nem csak az árat, a környéket is megnézzük, ha új lakást keresünk

A GKI Digital felmérésből derült ki, hogy a lakást keresők nagyjából kétharmada az ár után a környéket nézi meg, ha új ingatlant venne. Kiemelt szempont még az alapterület. Ez a lakást keresők 52, a házak között nézelődők 49 százalékánál prioritás. A legfontosabb döntési szempontok között ott van még a fenntartási költség, illetve a kert mérete, a helyiségek elrendezése, valamint az, hogy milyen a fűtési rendszer.

Hol keresünk új lakást és milyet?

Legfőképpen online. A kutatásból kiderült, hogy sokan keresnek házat, de minden második internetezőnél a lakás is opció. Azt is megtudtuk, hogy minél több a gyermek egy családban, annál valószínűbb, hogy a családi házak között böngésznek.

A felmérésben résztvevő lakást vásárlók elárulták, hogy kellett-e engedniük az eredeti igényeikből. Kiderült, hogy egyharmaduknak nem volt szükség kompromisszumra, a válaszadók felénél viszont szükségessé vált az elvárások csökkentése. Csupán 16 százalék volt az, aki az anyagi terhek emelkedése ellenére sem mondott le a vágyairól.

A vásárlók hitelfelvételhez való viszonyáról megtudtuk, hogy a lakást keresők 29 százalékának nincs szüksége kölcsönre. Sőt, ötödük el is zárkózik attól, hogy hosszú ideig tartozzon valakinek - olvasható. A hiteligénylést jellemzően a 40-es, 50 év alatti korosztály utasítja el. Ők lehetnek azok, akiknél a 2008-as válság után jelentősen megugrottak a devizahitelek törlesztőrészletei.

A Családok Otthonteremtési Kedvezményét (CSOK) minden második kereső pozitívnak tartja. Ugyanakkor sokan, 10-ből 3-an riasztónak érzik, hogy egy szerződés írja elő a gyerekek számát. De hasonlóan sokan vannak azok is, akik szerint a CSOK elsődleges hatása az ingatlanárak emelkedésében realizálódik.


Ön is új lakás vásárlását tervezi Vas megyében? Netán építkezne? Segítünk. Keresse a VASBER Zrt. kollégáit!
Szerző: | Dátum: 2018. 06. 07.


Ennyi idősen, ennyiért és ilyen lakást vásárolunk

Ön is hasonló igényeket támaszt, amikor új lakást vásárol? Az Otthon Centrum (OC) elemzése szerint a többség (51 százalék) társasházi lakást keres, ezt követi a sorban a családi ház (40 százalék). Házrész, ikerház vagy sorház csak az érdeklődők 8,9 százalékánál jöhet számításba. Földrajzi összevetésben természetesen a többség a fővárosban nézelődik, de Szombathelyen is jelentős a bővülés. Erről már nem az Otthon Centrum, hanem az OTP Ingatlanpont közölt információkat. Úgy fogalmaznak, hogy Szombathelyen Ausztria közelsége, a kecsegtető munkalehetőségek és az egyre fejlődő egyetemi élet is növeli a keresletet. A szakértők szerint itt a legjobb kínálatok szinte azonnal elkelnek. De visszatérve a másik elemzésre: az OC közölte azt is, hogy a lakásvásárlók 80 százaléka 30 millió forintnál többet nem költene az új otthonra. És jellemzően két-három szobás ingatlant venne a többség. Előbbiek aránya 30,8 százalék, utóbbiaké 29,2 százalék. Négy szobás otthont már ritkábban keresünk, az ebben a kategóriában keresgélők az összes érdeklődő 16,5 százalékát teszik ki. Ami érdekes még, hogy ennél nagyobb ingatlanokra is viszonylag nagy a kereslet (13,3 százalék). Az egy szobás lakásokat viszont csak 10,2 százalék kereste, ami annak ellenére, hogy alacsony számnak tűnik, növekedett: 0,5 százalékkal több a kis lakást kereső, mint az előző év szeptemberében.

Mennyi idősen vásárolunk lakást?

Az Otthon Centrum szerint az átlag életkor 44,2 év. A fővárosban valamivel idősebb korban vásárolunk, 45 évesen. Viszont más régiókban az átlag 43,9 év, ami másfél évvel több, mint fél évvel korábban. Szóval lassan, de növekszik a lakásvásárlók életkora.

Ön milyen ingatlant vásárolna? Használtat és felújítaná? Társasházba költözne vagy építkezne? Legyen bármelyik is szimpatikus, mi segítünk. Keresse a VASBER Zrt. munkatársait!
Szerző: | Dátum: 2018. 04. 04.


Újabb okok, ami miatt nem érdemes várni a lakáscélok megvalósításával

Sajnos nincs túl jó hírünk azoknak, akik halogatnák a lakásvásárlást. A munkaerő-hiány fokozódása miatt ugyanis tovább emelkednek az idén az új lakások árai. De nem csak emiatt lesz drágább felépíteni egy házat 2018-ban. A napi.hu a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) összefoglalójára hivatkozva azt írja, hogy az alapanyagok nemzetközi árának emelkedésével az építőanyagok előállítási költségei is növekednek. A drágulás 10-35 százalék. De az ágazatban végrehajtott 20 százalékos béremelés is emeli az árakat. Így összességében 2018-ban 7-8 százalékos drágulás várható ebben a szegmensben. És ez még mindig fokozható: nem csak drágábbak lesznek a lakások, hanem lassulni is fognak a kivitelezések. A munkaerő-hiány ugyanis fuvarozói kapacitáshiánnyal is társul. Vagyis azok a kivitelezők, akik nem rendelik meg jó előre az építőanyagot, várakozásra kényszerülnek. Ezért csúsznak az átadással is.

Vagyis vásárlói oldalról két dolgot kell tudatosítani. Egyrészt minél előbb vásárolunk, annál jobb áron juthatunk új lakáshoz. A másik pedig, hogy lehetőleg tapasztalt, saját kivitelezőkkel rendelkező, tőkeerős cégtől vásároljunk. Így sokkal kisebb az esély a csúszásra.

Ön is új lakás építésén, vásárlásán gondolkodik? Keressen minket! A VASBER Zrt.-nél segítünk a tervezésben, az építőanyagok beszerzésében és a kivitelezésben is.
Szerző: | Dátum: 2018. 03. 01.


Ennyi lakás eladására lehet számítani 2018-ban Szombathelyen

Mielőtt új lakást vásárolnánk, legtöbbször eladjuk a régi otthonunkat. Ahhoz pedig, hogy tudjuk, mikor kell értékesíteni, nem árt tisztában lenni azzal, mi várható a lakáspiacon az elkövetkezendő időszakban. Fontos információ lehet például, hogy mennyi adásvételre lehet számítani az érintett területen.

Az Otthon Centrum elemzéséből ez kiderül. Közölték, hogy míg a fővárosi értékesítésben minimális visszaesés várható, addig Nyugat-Magyarországon a népesség belső vándorlása miatt több lakás eladására lehet számítani - tavalyhoz képest.

Fokozott kereslet Vas megyében is várható. Főleg Szombathelyen. Hasonlóan a többi nyugati megyeszékhelyhez.

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a szombathelyi járásban 1000 lakosra vetítve átlagosan 14-18 lakás értékesítésére számítanak. Azaz ha a vasi megyeszékhely 80 ezres lélekszámával kalkulálunk, nagyjából 1200-1300 adásvétel valószínű.

Egyébként a vasvári járás kivételével - ahol szintén 1000/14-18 az átlag - mindenhol kisebb tranzakció szám várható a megyében. 1000 lakosra vetítve jellemzően 11-13,9.
Szerző: | Dátum: 2018. 02. 20.


Cégismertető  |  Szolgáltatások  |  Referenciák  |  Termékek  |  Bérelhető munkagépek

Akciós termékek  |  Árajánlatkérés  |  Elérhetőségek  |  Partnereink


Home E-mail WWW Home E-mail WWW Idea Design